Valaki megkér valamire — egy szívesség, egy plusz feladat, „te biztos ráérsz” —, és mire észbe kapnál, az „igen” már ki is csúszott a szádon. Aztán később, egyedül, megérzed a súlyát: a fáradtságot, a halk neheztelést, és azt a csendes kérdést: miért mondtam már megint igent? A naptárad tele mások prioritásaival. Egyre vékonyabbra nyúlsz. És […]
Miért nem tudunk nemet mondani? Read More »
Éjjel van, már ágyban fekszel, a tested fáradt és mozdulatlan. Az elméd viszont nem áll le. Visszajelezted a szülinapi meghívást? Holnap te viszed a gyereket, vagy a másik? Fogytán a tej. Még el kell intézni a fogorvosi időpontot. Meg kell venni az ajándékot a hét végére. Válaszoltál arra az üzenetre? A fejedben fut egy lista,
A láthatatlan teher: amit folyton a fejünkben cipelünk Read More »
Egy hosszú nap végén leülsz végre. Letudtál egy tucat dolgot, kipipáltál pár feladatot a listáról — és mégsem jön az a megnyugvás, amit vártál. Helyette egy halk, szorongó hang: még mindig nem elég. Többet is csinálhattál volna. Mások biztosan jobban bírják. Aztán amikor mégis megengeded magadnak, hogy megállj, valami furcsa bűntudat kúszik elő, mintha a
Miért érezzük úgy, hogy sosem elég, amit csinálunk? Read More »
